Szeretettel köszöntjük vendégházunkban, mely a gyönyörű környezetben fekvő Cserépváralján várja a túrázás szerelmesei mellett a pihenésre és kikapcsolódásra vágyó vendégeket. Cserépváralja, Borsod-megyében a Bükki Nemzeti Park szépséges erdőségeivel körülölelt völgyben található A Csendes-zug Wellness Vendégház a túrázók mellett azok számára is remek választás, akik elsődlegesen pihenésre és kikapcsolódásra vágynak, hiszen a vendégház privát wellness részleggel várja látogatóit, amely csak és kizárólag a szállóvendégek által vehető igénybe. A Csendes zug Wellness Vendégház Cserépváralján családias környezettel várja visszatérő és új vendégeit. A vendégház épülete a felújítása során megtartotta ugyan a hajdani parasztház jellegzetességeit mindemellett azonban rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, melyek a modern kor igényeit és elvárásait is teljes mértékben kielégítik.
A Csendes zug Wellness Vendégház csak teljes egészében foglalható, egyidejűleg más vendég a házban nem tartózkodik azért, hogy nálunk a vendég otthon érezhesse magát, hogy az itt tartózkodása során zavartalanul élvezni tudja a vendégház nyújtotta kényelmi szolgáltatásokat és a természeti környezetből áradó csendet és harmóniát.
A vendégház két különálló lakrész található, így ideálisan két pár / család , azaz maximum 4 felnőtt és 4 gyerek kényelmes pihensét tudja biztosítani.
Az elhelyezésről annyit, hogy a vendégházba érkező gyermekes családok elhelyezése az 2 fős +(pótágyazható )+2 fős lakrészben, míg a párok elhelyezéses pedig a 2+ (pótágyazható) fős lakrészben történik. Amennyiben a vendégnek az elhelyezéssel kapcsolatban különleges igénye merül fel, azt a foglalás előtt kérem előre jelezze ( keresse a tulajdonost ) , mert 2 főre a két lakrészt ( 6+2 fős vendégház ) csak felár ellenében tudjuk biztosítani!
A vendégházban két lakrész található.Az egyik egy 2 fős +1 fős pótágyazható szoba. Amásik lakrész egy két légtérű családi 2+2 fős szoba, amelyben 2 külön ágyas +1 pótágyazható szobából nyílik a zárható franciaágyas szülői szoba ) , így max. 6+2 főt tudok fogadni. A vendégház mindkét lakrészében zuhanyzó, és különálló WC található.
Az épület része még a konyha, nappali és egy beltéri wellness részleg. Az udvaron található egy 50 m2-es külső konyha ( konyhapult, gázos grill, kemence , pizzakemence, sparhelt, bográcsozó , nyársaló ,asztal székekkel, hútőszekrény stb.) Keri pavilon , kerti garnitúra, függő fotel, gyerekjátékok. Kültéri 3 x 4 méteses medence, napozóágyak + törölközö, napernyő, felfújható gyerekjátékok. Tufába vájt pince borválogatással.
A vendégház minimum 2 főre és 2 éjszakára foglalható kivéve a nyári időszak , mert akkor csak 3 éjszakára lehet lefoglalni!
Aki minket választ annak garantált a nyugalom és a zavartalan pihenés, hiszen a vendégházban egyidejűleg más vendég nem tartózkodik.
A vendégház mottója a vendégszeretet a tisztaság a komfort és a vendégház által nyújtott szolgáltatások széles skálája. A vendégház nem erdőben, de erdő közvetlen szomszédságában található bár nem eldugva, de külső szemektől teljesen elzártan biztosítja a vendégeink nyugodt pihenését.
Vendégkörünkbe a kis- nagycsaládok, párok és szűk baráti társaságok tartoznak
Kedves olvasó, ha már voltál nálunk azért, ha még most jönnél először akkor azért gyere és látogass el te is a mi kis zugunkba és élvezd a gyönyörű természeti környezetet és a Csendes zug Wellness Vendégház által nyújtotta kényelmi szolgáltatásokat.
A vendégház lány-legénybúcsúra, születésnapi és egyéb bulira nem kiadó !
ÁRAK:
Az ár a vendégek számától függ. Foglalás ( a foglaláshoz kattintson a következő linkre ) : https://foglalas.appartman.hu/csendes-zug-wellness-vendeghaz
Kérjen személyre szóló ajánlatot a csendeszug@gmail.com e-mail címen, és egy órán belül megküldöm az árajánlatot.
EGYÉB SZOLGÁLTATÁS:
Szolgáltatásaink, amivel várunk:
– a teljes ház csak az Önöké
– törölköző + wellness és szauna törölköző bekészítve
– igény szerint köntös biztosítása
– üdvözlő bor
– ingyenes teaválogatás
– ingyenes őrölt kávé az erős kávek kedvelőinek
– tchibo kávé kapszula válogatás
– időkorlát nélküli, ingyenes wellness használat (jakuzzi, finn szauna)
– ingyenes légkondi,
– Telekom tv
– wi-fi, giganet
– HBO MAX, Prime video és SkyShowtime streaming szolgáltatás
– Xbox játékok kicsiknek nagyoknak
– társasjátékok
– sütési, főzési lehetőségek (kültéri konyha, grill, kemence, pizza kemence, sparhelt, bográcsozó, nyárs )
– kültéri pavilon asztallal székekkel, hűtővelővel
– kültéri medence ( időszakos )
– napozóágyak + törölköző
– pingpong asztalok
– kerékpárbérlési lehetőség (1 férfi + 1 női pedálszenzoros )
–Gyerekbarát ( hordozható kiságy, etetőszék, játékház, játéksátor)
– gyógyfürdők a szomszédban (Bogács, Mezőkövesd, Eger stb.)





























